Bartók Béla Művészeti Napok Szegeden

Facebook
Twitter
LinkedIn

Szabadtéri és a hangversenytermi koncertek, előadások, valamint mesterkurzusok szerepelnek az V. Bartók Béla Művészeti Napok programján, amely hétfőn kezdődik Szegeden.

A Bartók Béla március 25-i születésnapjához kapcsolódó programsorozat koncepciója, hogy a művészek ne csak az intézmény hangverseny termeiben lépjenek a hallgatóság elé, hanem a város közterein is. A program szerint több mint egy héten át flashmobokkal, kamarazenei koncertekkel és nagyzenekari hangversenyekkel várják a közönséget. Emellett az érdeklődők zenetörténeti előadáson ismerhetik meg az 1900-as évek előtti női zeneszerzők sorsát, és bemutatják a fuvola történetét.

A tradícióhoz híven a programok sora a kar rézfúvós kvintettjének a Reök-palota sarokerkélyéről felhangzó fanfárjával indul, majd a rézfúvós együttes térzenéjével zárul. Az oktatók és hallgatók mellett olyan vendégművészek is fellépnek Szegeden, akik szoros kapcsolatot ápolnak a magyar zeneművészettel és a Bartók Béla Művészeti Karral. A zeneszerző születésnapján Hamar Zsolt vezényletével egy Bartók szonátát hallhat a közönség, majd Fekete Gyula Római láz című kamaradarabja következik egyetemi hallgatók előadásában. Március 30-án a hazai és nemzetközi porondon is elismert hegedűvirtuóz, Kelemen Barnabás áll a BBMK színpadjára Kokas Katalin hegedű- és brácsaművésszel.

 

(MTI)