Tizedik alkalommal rendezik meg a Mézesvölgyi Nyár összművészeti fesztivált Veresegyházon, ahol június 21. és augusztus 29. között 23 produkcióval várják a közönséget.
A jubileumi fesztivál június 21-én Charlie koncertjével indul, júliusban pedig Geszti Péter lép színpadra. A programban szerepel Nagy Sándor Csak egy tánc volt című, Szécsi Pál dalait felidéző estje, valamint Feke Pál szervezésében az István, a király rockopera koncertszerű előadása is. A fesztivál záróprodukciójaként a Nem rongyos élet című prózai-operett estet láthatja a közönség, amelyben többek között Oszvald Marika is fellép.

A zenei programok mellett nyolc színház (Orlai Produkció, József Attila Színház, Pannon Várszínház, Játékszín, Turay Ida Színház, Bartók Kamaraszínház, Szolnoki Szigligeti Színház, Veres 1 Színház) előadásai is láthatók lesznek a nagyszínpadon. A közönség többek között A Pál utcai fiúk, a Túl a Maszat-hegyen, A dzsungel könyve, a Muzsika hangja, a Francia rúdugrás és a Rém rendes vendég című darabokat tekintheti meg.
További információ és jegyvásárlási lehetőség a https://mezesvolgyinyar.hu/ oldalon érhető el.
(MTI)