Tavasztól a nyár végéig követik egymást a városban a fesztiválok és rendezvények, amelyek sokszínű programokkal, nemzetközi fellépőkkel és különleges élményekkel várják a látogatókat.
A fesztiválszezon a Tavaszi Fesztivállal indul, amely igazi összművészeti kavalkáddal várja az érdeklődőket április 9-18. között: a programkínálatban a zene, a színház, a tánc és a képzőművészet egyaránt helyet kap.
A város napjához kapcsolódó, április 7-11. között megrendezendő ötnapos programsorozat a hagyományok tiszteletére, a közösségi élményekre és a város kulturális sokszínűségére épül. Május 26-31 között rendezik meg a Zsidó Kulturális Napokat és Utcafesztivált, a Hortobágyi Lovasnapokra pedig június 5-7. között várják a látogatókat. A több mint fél évszázados múltra visszatekintő rendezvény célja, hogy bemutassa a hortobágyi pásztorkultúra múltját és jelenét, a Mátai Ménes lótenyésztő munkáját, valamint a ma is működő fogathagyományokat.

A Debreceni Gourmet Fesztivált tizedik alkalommal rendezik meg június 12-14. között. A rendezvény ezúttal A világ ízei tematikával invitál kulináris utazásra a debreceni Nagyerdőben.
Augusztus 6-8. között a Debreceni Bor- és Jazznapok programjai varázsolnak nyáresti hangulatot a nagyerdei Békás-tó partjára: a több mint negyven formáció zenéje mellé a Kárpát-medence teljes borpalettáját kínálják majd a vendégeknek.

A tavaszi-nyári fesztiválsorozat zárórendezvényeként rendezik meg a város ikonikus fesztiválját, az 57. Debreceni Virágkarnevált. Az augusztus 18-23. közötti karneváli hét csúcspontja az augusztus 20-i látványos karneváli felvonulás lesz, ahol több százezer élő virágból készült kompozíciók mellett táncosok százai vonulnak majd végig a városon.
(MTI)