Hobo és Geszti Péter születésnapi koncertje is szerepel a Művészetek Völgye idei kínálatában.
A Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden július 18. és 27. között megrendezendő fesztiválon a látogatók számos koncert, színházi előadás és cirkuszi program közül válogathatnak. A korábban bejelentett kapolcsi programok mellett Vigántpetenden a cirkuszi produkcióké, a színházé és az irodalomé, valamint a zenéé, Taliándörögdön a zene mellet a színházé lesz a főszerep.
Vigántpetend legnagyobb helyszínén, a Cirque du Tókertben a Rippel fivérektől a 5element Rippel Brothers Showt láthatják a nézők, a FrenÁk Pál Társulat a Fiúk című előadásával lép fel, a Feledi Project pedig Szálkák című előadásával várja a közönséget.
A színházi és cirkuszi előadások mellett a zene sem maradhat ki a kínálatból. A Franz Ferdinand legújabb albumát, a The Human Feart mutatja be Kapolcson, Vigántpetenden a Budapest Bár és Dés László is fellép, valamint a Cirque du Tókert színpadon lesz látható a Geszti Sixty és a HOBO 80 című produkció.
A Művészetek Völgye egyik legismertebb helyszíne, a Kaláka Udvar idén Vigántpetendre költözik. Több alkalommal is látható lesz majd az Így írnak ők című előadás Nyáry Krisztián vezetésével Kiss Judit Ágnes, A Bence kalandjai, Kemény Zsófi és a Louisiana Double részvételével.
Taliándörögdön a Világzenei Udvarban fellép Palya Bea, Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, a Borbély-Dresch Quartett, a Góbé, Szalonna és Bandája, a Kerekes Band, valamint Csík János és a Mezzo.
A taliándörögdi nagyszínpad korábban bejelentett fellépőihez csatlakozik a Parno Graszt, a Duckshell, Ajsa Luna, Cserihanna, Péterfy Bori & Love Band, a Hűvös, a Fiúk, a Csaknekedkislány, Saya Noé, Szabó Balázs Bandája, a Kiscsillag, Kolibri, Sisi, a Soulwave és a Honeybeast is.
(MTI)