Október 4-én és 5-én ismét megrendezik a Barbár Napokat a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) Aquincumi Múzeum romkertjében, betekintést nyújtva a látogatóknak a barbárok sokszínű és izgalmakkal teli világába.
A hétvégi programban a látogatók hazai és külföldi hagyományőrző csapatok közreműködésével tekinthetnek bele, milyen volt a kelták és germánok élete. Az érdeklődők felkereshetik a törzsek táborait, megismerhetik öltözetüket, kipróbálhatják fegyvereiket, és megfigyelhetik szokásaikat.

Régészelőadásokon a látogatók a szkíták nyomába eredhetnek, és megismerkedhetnek a Csepel-szigeten feltárt kelta temető különleges leleteivel. Szó lesz az Óbudán és környékén található honfoglalás kori temetkezésekről, valamint a római kor előtti Kárpát-medence építészetéről. Az érdeklődők betekinthetnek a restaurátorok munkájába, és raktárlátogatáson bepillantást nyerhetnek a múzeum ős- és népvándorlás kori gyűjteményébe.

A résztvevők kurátori vezetéssel tekinthetik meg a múzeum A pesti oldal új urai – Szarmaták Aquincum szomszédságában című időszaki kiállítását. A tárlat a népvándorláskor első hullámával, a keleti sztyeppéről érkező szarmatákat helyezi középpontba, akik évszázadokon keresztül meghatározó politikai és gazdasági erőt képviseltek a Római Birodalom közelségében.
Mindezek mellett lesz bátorságpróba, családi kincskereső játék, kézműves foglalkozások, vadászmadár-bemutató, kockásnadrág-jelmezverseny, barbár látványkonyha, de mesterségek bemutatója, vásári forgatag és még sok más program is várja az érdeklődőket.
(MTI)