Montenegró a Balkán-félsziget apró, de meseszép országa, amely vadregényes hegyekkel, tavakkal és tengeröblökkel, bájos kisvárosokkal várja az utazókat.
A KéK Travel kiemelt ajánlata a Tensi Holiday utazási iroda katalógusából.
Első nap: Budva
Elutazás Budapestről a kora reggeli órákban közvetlen járattal Montenegró fővárosába, Podgoricába. Az érkezést követően tovább utazunk busszal a tengerparti Budva városába. Gyalogos városnézés során fedezzük fel Budva apró, de hangulatos óvárosának sikátorait, majd rövid hajókirándulás során megkerüljük Sveti Nikola szigetét, amely gazdag élővilágával, apró templomával és a hozzá kötődő érdekes legendákkal, nyáron pedig csodás tengerpartjaival vonzza a látogatókat. Késő délután elfoglaljuk szállásunkat, vacsora és szállás Budvában.

Második nap: Stari Bar és Ulcinj
Ma délelőtt délre, Bar városa felé indulunk. Első megállónk Stari Bar, vagyis a régi Bar városa a Rumija hegység lábánál épült. Az egykor oly gyönyörű város szomorú sorsra jutott: az 1979-es földrengésben megsérült a török korban épült vízvezetéke, a városban lakók víz nélkül maradtak, így kénytelenek voltak elhagyni otthonaikat. A város soha nem épült újra, de a romos falak, templomok, mecsetek, a vár és a vízvezeték maradványainak látványa még mindig lenyűgöző. A városnézés során egy különleges gasztronómiai programon, olívaolaj-kóstolón veszünk részt. Délután az ország legdélebbre fekvő városába, Ulcinjba látogatunk, látogatás a tenger fölé magasodó várban, ahonnan láthatjuk a környék mesés strandjait is.

Harmadik nap: Cetinje, Njegusi, Kotor és Perast
Montenegró hegyeinek látványa kísér minket a Cetinje felé vezető úton: a hegyoldalban kanyargó útról mesés kilátás nyílik a Kotori-öbölre, újabb és újabb apró öblöt és szépséges tengerpartot fedezhetünk fel a magasból. Ellátogatunk az ország ősi fővárosába, Cetinjébe, ahol régi követségi épületek mesélnek Európa egykor legszegényebb királyságáról.

A következő megállónk Njegusi falu, ahol természetesen megkóstolhatjuk a híres helyi sonkát is. Délután leereszkedünk a hegyről és a Dél-Európa egyetlen fjordjában fekvő, meseszép Kotor városát fedezzük fel. Séta a fallal körülvett, középkort idéző óvárosban, láthatjuk a régi városfalakat, a kikötőt, a főteret az óratoronnyal és a Szent Tripun-katedrálist. Perast barokk városába is ellátogatunk, innen áthajózunk a Szirti Madonna szigetére, ahonnan mesés kilátás nyílik a Kotori-öbölre.

Negyedik nap: Skadar-tó, Budapest
Délelőtt búcsút veszünk Budvától és a Balkán-félsziget legnagyobb tavához, a Skadar-tóhoz utazunk. Hajókirándulást teszünk a tavon, amelynek területén Montenegró és Albánia osztozik. Megfigyelhetjük a tó különleges élővilágát és láthatjuk többek között a helyi Alcatrazt, egy elhagyatott börtönszigetet is. A kirándulást követően transzfer a repülőtérre, visszautazás Budapestre a délutáni órákban.
Fotók: Michał/ Pixabay// ravisimo/ Pixabay// falco/ Pixabay// Vivolino/ Pixabay// likalinka/ Pixabay
(Tensi Holiday utazási iroda)
