Japán a 21. században is borzongatóan egzotikus, kibogozhatatlanul rejtélyes és csábítóan izgalmas ország.
A KéK Travel kiemelt ajánlata az 1000 út utazási iroda katalógusából.
Első és második nap: Budapest – Oszaka
Elutazás menetrendszerinti járattal, átszállással Oszakába. Másnap délutáni érkezés után transzfer a szállodába.

Harmadik nap: Oszaka – Hirosima
Reggeli után autóbusszal Kurashikibe utazunk. Sétát teszünk a hangulatos, csatornákkal szabdalt óvárosban, majd tovább indulunk Hiroshimába. Ellátogatunk a Béke Emlékparkba, melyet az 1945-ös atombombatámadás emlékére építettek, azóta is a békére való törekvés jelképe. Korábban itt volt a város közigazgatási és kereskedelmi központja; a parkban található az Emlékmúzeum és az Atombomba-dóm is, a hajdani kiállítóterem, mely ma világörökségi helyszín.

Negyedik nap: Miyajima – Oszaka
Reggel komppal kelünk át a Miyajima szigetén álló Itsukusima sintó szentélyhez (világörökségi helyszín). Legismertebb része a dagálykor vízben álló, kámforfából készült díszkapu, a Torii, mely Japán egyik jelképévé vált. A szigetet tavasszal a rózsaszín virágoktól roskadozó cseresznyefák, ősszel pedig a bíborszínű juharfák díszítik, a Momijiyama Parkban sétálva gyönyörködhetünk a látványban.
Délután visszaindulunk Oszakába, útközben megállunk fotózni a Himeji kastélynál, melyet hófehér falairól már messziről megismerhetünk (emiatt kapta a Fehér kócsag nevet – az épület szintén a világörökség része). Kobe kikötőjének érintésével visszaérkezünk Oszakába, transzfer a szállodába.

Ötödik nap: Oszaka – Kiotó
Másnap felkeressük a város közepén álló, parkkal szegélyezett Oszaka kastélyt, majd Japán egyik legrégebbi szentélyét, a 3. században épült Sumiyoshi Taisha szentélyt. Ezt követően tovább utazunk Kiotóba, Japán kulturális központjába. A tradicionális művészet és a kultúra kiemelt szerepet kap a város életében: a település több mint 1600 buddhista templomával és 270 sintó szentélyével egyike a világ legnagyobb kulturális kincseinek. Ellátogatunk a világörökség részét képező Tenryuji zen buddhista templomba, melyet csobogókkal, kis tavakkal, kanyargós ösvényekkel tarkított 500 éves japánkert vesz körül, majd a Sagano bambuszerdőben óriásira nőtt bambuszok között sétálhatunk.

Hatodik és hetedik nap: Kiotó – Tokió
Reggeli után először az aranylemezekkel bevont Kinkakuji templomot nézzük meg, majd a gyönyörű kerttel körülvett Heian szentélybe látogatunk. Ezután a szintén a világörökség részévé nyilvánított, meredek szirtfalon épült Kiyomizudera (Tiszta víz) templomba megyünk, melynek teraszáról csodálatos kilátás nyílik a városra. Végül a körülbelül 10 000 darab, cinóbervörösre festett szentélykapun (torii) keresztül két út közül választhatunk, hogy eljussunk a Fushimi Inari szentélybe, mely az egyik legnagyobb sintó szentély Japánban.
Másnap az egykori császárvárosban megcsodálhatjuk a világörökség részét képező Nijo kastélyt, majd a Shinkansen szuperexpresszel elutazunk Tokióba, Japán közigazgatási központjába, a kormány és a császár székhelyére.
Fotók: yamabon/ Pixabay// Walkerssk/ Pixabay// Pexels/ Pixabay// Jordy Meow/ Pixabay// Nick115/ Pixabay// Songshu888/ Pixabay// Judith Scharnowski
A programok és a szálloda változtatásának jogát irodánk fenntartja!
(1000 út utazási iroda)
