Denagyvilág Fesztivál

Facebook
Twitter
LinkedIn

Július 3. és 5. között negyedik alkalommal rendezik meg Szigetmonostoron a Denagyvilág Fesztivált.

A háromnapos összművészeti eseményen koncertekkel, táncházzal, színházi és gyermekprogramokkal várják a közönséget: a természetközeli, falusias környezetben zajló esemény a könnyűzenétől a világzenén át a színházig és a gyerekprogramokig számos műfajt felvonultat.

A programot július 3-án a Cimbaliband zenekar nyitja, majd az Intim Torna Illegál koncertje következik. Szombaton Mocskonyi Dörgő, Artúr Rambo, valamint a Péterfy Bori & Love Band lép színpadra. Mindkét estét hajnalig tartó folkkocsma zárja: pénteken a Dűvő, szombaton pedig Nati és a Fiúk adnak koncertet.

A Régi-módi Udvarban a századelős swingtől a folkzenén át a görög dallamokig számos műfaj képviselői lépnek fel. Pénteken Bérczesi Robi zenél, majd Nagy Ádám és a ZsiványJazz koncertje lesz hallható. Szombaton Szabó Balázs muzsikál, akit Nóvé Soma és ifj. Csoóri Sándor követ. Vasárnap Meybahar és a Vintage Dolls koncertjei zárják a programsorozatot ezen a helyszínen. A Gesztenye Gyerektéren pedig mindhárom nap délután kézműves foglalkozások, gyermekszínházi előadások és táncház várja a legkisebbeket.

A programokra napijegyek és háromnapos bérletek is válthatóak, amelyek valamennyi helyszínre belépést biztosítanak, a 12 éven aluli gyermekek számára pedig minden program ingyenesen látogatható.

 

(MTI)