Elzász a borút mentén

Facebook
Twitter
LinkedIn

Elzász különleges hangulata, középkori falvai, műemlékei, remek borai és ételei a világ valamennyi tájáról vonzzák a látogatókat.

 

A KéK Travel kiemelt ajánlata az 1000 út utazási iroda katalógusából.

 

Első nap: Budapest – Basel – Strasbourg

Kora délután érkezünk Baselbe, majd utazás autóbusszal Strasbourgba. Érkezés után elfoglaljuk a szállást, majd egy kellemes hajókirándulásra indulunk.

A sétahajókázás során megismerkedünk Elzász fővárosának főbb látnivalóival: Petite France, a Tímárok negyede, a Fedett Hidak, a Vauban gát, a császári negyed az újvárosban, és az európai intézmények épületei. Ezt követi egy séta az óvárosban.

Második nap: Strasbourg – Obernai – Barr – Andlau – Colmar

Délelőtt a történelmi belvárost látogatjuk meg (Grande Ile), mely az UNESCO Világörökség részét képezi. Csodálatos építményei a Gótikus katedrális, a Nemzeti Színház, az Operaház, a Nemzeti és Egyetemi Könyvtár, a Főposta épülete, a Városi Fürdő, az Egyetemi palota, az Igazság palota és a Főpályaudvar épülete.

Délután rövid kirándulást teszünk a környéken. Először Obernaiba, Elzász második legnépszerűbb városába utazunk, majd következik Barr, a gyönyörű és hangulatos kisváros. Ezt követően Andlauba utazunk, egy családi birtokra, ahol a bortermelés fortélyai apáról fiúra szállnak már 1748 óta. A látogatást borkóstoló zárja a pincészet legjobb boraiból.

Harmadik nap: Riquewihr – Kayserberg – Euguisheim – Colmar

Reggeli után Colmar felfedezésére indulunk, amely település hírnevét történelmi óvárosának és széles sétálóutcájának köszönheti. A városnézés után a várfallal körülvett reneszánsz hangulatú kis városba, Riquewihrbe látogatunk, amely alig változott valamit a 16. század óta. Itt megtekintjük a Tour de Beffroi-t, valamint a Tour des Valeurs Maison-t (Tolvajok Tornya Múzeum). A település legjelentősebb kincse az Unterlinden Múzeumban található Isenheimi szárnyas oltár.

Ezt követően a borút egyik legszebb városába, Kaysbergbe utazunk. Az erőd, mely a városképet uralja, remekül szimbolizálja a város stratégiailag fontos szerepét.

Kirándulásunk utolsó állomása a különösen színes város, Eguisheim. A séta keretében kívülről megtekintjük a kastélyt, a Szent Péter templomot, valamint a város reneszánsz szökőkútjait.

Kora este látogatást teszünk az egyik családi pincészetben, ahol ismét zamatos borokat és hagyományos elzászi ételeket kóstolunk meg.

Negyedik nap: Sélestat – Königsbourg – Ribeauville – Colmar

Reggeli után első állomásunk Sélestat. Itt található Elzász egyik legjelentősebb kulturális kincse, a humanista könyvtár. Városnézés a műemléki kisvárosban, majd tovább indulunk Königsburg várához. Az itt álló vár Franciaország legeredetibb állapotában fennmaradt középkori lovagvára. A látogatás után következő úti célunk Ribeauville, melynek ősi falai, festői és szűk kis utcácskái középkori hangulatot árasztanak. Jelentős két gótikus épülete, a Szent György és a Szent Ágoston templom. A városnézés után ismét borkóstoló következik, melynek során három különböző elzászi bort ismerhetünk meg.

Ötödik nap: Rouffach – Mulhouse

Reggeli után Rouffachba utazunk, majd következő megállónk Elzász déli részének fővárosa, Mulhouse. Késő délután transzfer a repülőtérre, érkezés Budapestre az esti órákban.

Az UNESCO Világörökségi listáján szereplő helyek:

Strasbourg, Grand-Ile városrész

 

Fotók: Monika Neumann/ Pixabay// SofieLayla Thal/ Pixabay// 445693/ Pixabay// Eliane Meyer/ Pixabay// Gerda_g/ Pixabay// peacepeaceofmind/ Pixabay

 A programok és a szálloda változtatásának jogát irodánk fenntartja!

 (1000 út utazási iroda)